Kilépés majdnem felnőtt fejjel a pokolból.
A következő sorok a 'csak lányokból álló' volt osztályomnak íródott, akikkel 2 évi összezártsággal áldott meg a balszerencsés sors.

Azt hiszem megérdemeltek annyit, hogy őszintén elbúcsúzzak tőletek, és kiadjam magamból amit már rég óta akarok. Az utóbbi 2 évben elértétek, hogy tiszta szívemből meggyűlöljelek titeket. Talán azért nem tudom megérteni mire volt ez jó mert én nem vagyok ilyen undorító, gerinctelen ember mint ti. Nem csak az fájt amit velem tettetek, hanem az is amit egymással (félre ne értsétek,nem az fájt, mert felőlem úgy használjátok ki egymást ahogy jól esik) egyszerűen csak gyomorforgató volt végig nézni amit egymással csináltok. Mert még ha barátok lettetek volna, és úgy tettetek volna tönkre együttes erővel, de ti még egymást is utáltátok. És ezt nevezitek ti barátságnak? Ez nem barátság, ez csak megtűrés. Titeket ismerve megtudtam, hogy tényleg léteznek olyan emberek akiknek egyáltalán nincsenek érzéseik. Kivétel nélkül mindegyikőtöknek szól. Nem láttam még egy helyen ennyi érzéketlen, kétszínű embert. Végül is... Megérdemlitek egymást. Csak ha ezt előre tudom nem bízom meg egy olyan emberben aki közületek való. Sajnos 3 év után mutatta ki a foga fehérjét, de legalább megszabadultam tőle. 

Veletek ellentétben én új suliba kerülök, új emberekhez, egy teljesen más környezetbe, barátokkal, ti meg itt maradtok egymásnak, folytatjátok azt amihez a legjobban értetek; tönkre teszitek azokat akik semmit nem ártottak nektek. Remélem jól fogjátok magatokat érezni egész életetekben, hazug érzelmekkel, bunkó stílusotokkal és a sok érdekbaráttal akiket majd még szereztek. Köszönettel tartozom, mert engem erősebbé tettetek, de ne feledjétek! Mindenki vissza kapja amit a másiknak okozott, hisz Isten malma lassan őröl! :)

(Iskola utáni kisírt szemes mosoly)